Commencement 2014

Egy röpke év bloggolás kimarad és...

A végzés [egyik] pillanata. (Fotó: Jolek)

Hosszú évek óta először nem kell átírnom a végzésem várható időpontját. Juhéjjj!

Családdal. (Fotó: Jolek)

The Design of Everyday Hyatt Things

Időnként teljesen megkérdőjelezhetetlennek tartom, hogy vannak olyan pillanatok, amikor az ízléses formatervezés, a használhatóság és a felhasználói igények teljesen jól megvannak egymással. Mélyen talán nem ismerik egymást, de egy igen kellemes szimbiózis lehetőségét fenntartva élnek-éldegélnek és telnek a napok, melyeken mindegyikük külön-külön járja a tervezés városának nyüzsgő utcáit. Aztán egyszercsak eljön a délután, amikor a 8.2 ágra sütő nap mellett csak két apró bárányfelhő leledzik az égbolton és egy furcsán elhagyatott sikátorban szembetalálja magát az ízléses formatervezés és a használhatóság. Picit meghökken mindkettő, majd 32 másodpercig farkasszemet néznek, mígnem torokszakadt üvöltéssel egymásnak rontanak. Az összeütközés eredménye egy kificamodott boka, két lilás-zöld monokli és két lerúgott, de még eladható vese. Ezen veszteségeket konstatálva a két entitás végül a sikátor két külön vége felé kullog és sír.

Meggyőződésem, hogy a Hyatt bizonyos szegletei csak egy ilyen pillanatban születhettek. Ezt igazolandó ajánlom az alábbi két fényképet:

Telefon a liftközben

A fürdőszoba/mellékhelység ajtaja belülről

Aztán az is lehet, hogy ezekkel semmi gond, csak még mindig nem nőttem fel az itteni kultúrához, vagy épp egy kis cini-kriti túltengésem van.

Easter Weather

A madarak azt csicsergik, hogy otthon lassan hógolyóval lehet dobálni a nyulakat. Arról még mindig nincs jól kialakult képem, hogy az itteniek tudatában a nyúl mennyire áll messze a húsvéttól. Vajon legalább annyira, mint a havazás a március végétől? Voltaképpen ez irreleváns is, mert minden távolságtól függetlenül ma reggel Budapesttől 10 szélességi fokkal délre elővettem a hókaparót, hogy bearaszoljak a munkahelyre.

St. Louis

Múlt hét végén felugrottunk Missouri állam St. Louis nevű városába. St. Louie nem kicsi. Ha le kéne írnom a várost, nem tenném. Korábban már úgyis megtette ezt Nelly. Az építészetéről azonban ejtenék pár szót.

Csapjunk egyből a közepébe: a belváros az alábbi képen felvázolt módon fest. Középen található a nevezetesség, ami egykor bíróságként üzemelt. Ezt öleli körbe a narancssárga kétszárnyú épület (a szállásunk), a kommunizmus korából itt ragadt kosz-szürke 15 emeletes luxusapartman (jobb elől) és a többi véletlenszerű magas épület. Ezeket kétségkívül egy, a Sim City 2000 városfejlesztő algoritmusát meghazuttoló, tudatos és kreatív várostervezés eredményeként kerültek helyükre.

St. Louis belvárosa

A fenti képet mindenképp érdemes összevetni az alábbi nyertes és elfogadott látványtervvel, amit közel 50 éve készítettek és fogadtak el. A látványterven a részletek valamelyst elvesznek, főleg mert a kép telefonnal készült, de alapvetően három dolgot kell rajta észrevenni. Az egyik a hatalmas furcsa ív, a másik az ív alatti maszat, ami a volt bíróság épületét jelképezi, végül a harmadik a 20+ emeletes épületek teljes hiánya. Ez utóbbiak végül mégis kinőttek a városközpontba, minek kapcsán a Pesti oldal Petőfi és Lágymányosi híd közötti szakaszának beépítését akár esztétikusnak és sikeresnek is nyilváníthatjuk.

Gateway Arch: a nyugat kapuja

Ha pedig szóban belebotlottunk az ívbe, azt 49 éve kezdték el építeni, úgy hogy igen magas legyen. Végül 192 méter magasra és ilyen szélesre sikeredett:

Az ív széltében 

Az ív érdekessége, hogy bele is lehet mászni és fel is lehet szökkenni a tetejére. Felülről pedig egészen jó kilátást nyújt, ahogy azt az első és az alábbi kép tanusítja.

A Mississippi part parkolója az ívből

Maradva a várostervezésnél és az építészetnél, minden hosszabb magyarázat nélkül egy pár további képt.

A bíróság volt épülete a földről

Ez mondjuk kifejezetten tetszett: hatalmas betonfalanszter cizellált felső emelettel 

Az "így készült" fénykép

Az ügyeletes plasztik dementor elijeszti a munkásokat

Toronymúzeum (Pókember főellenségének főépülete)

A University of Washington campusának főbejárata

Összességében St. Louis egy lescsúszott és elhagyatott Washington D.C. hangulatát keltette bennem, de egy hétvégét mindenképp érdemes volt rászánni a városra. Arra pedig mindenképp jó volt, hogy Nashvillet ezek után egy fokkal takarosabb és kellemesebb városnak érezzem.

Music, Music and Music

Valahogy nyomokat kell hagyni, hogy köteni tudjam a zenei ízlésem alakulását. Azt már tisztán látom, hogy szinte teljesen visszatértem az elektronikus zenéhez. Azon belül pedig a lassabb fajta prüttyögés az, amit legszívesebben hallgatok - ha éppen kifogytam a hangoskönyvekből. Következzék tehát egy újabb csokor ajánlat.


Photek

A Photek nevű egyszemélyes társulatra a minap leltem rá, pedig a Tron Reconfigured albumon már rég ott csüngedez a neve. Alább az Aviator című dala látható hallható, de ugyanennyire merem ajánlani a Signalst is.

Tha Trickaz

Szerencsére a Trickaz se csak az egy-számos-siker, bár nem is az, akitől minden jöhet bármikor. Az alábbi Vietnamists igen jó, de a Baker Shop és a Robbery Song is hasonlóképp teljesít.



Opiuo

Az egymássalhangzós ausztrál DJ alig két hónapja itt járt Nashvilleben. Az előadása persze késett, mert lerobbant a kocsija, de ez az alábbi Robo Booty darab élményét aligha befolyásolja. Opiuonak szintén van még pár egészen ütős száma, érdemes körül nézni nála.



Koan Sounds

Fentebb mindenki olyan termékeny, de azért léteznek egyszámos hősök is. A Koan Sounds Funk Blastere erre egy ékes példa:



Spoonbill

Nos, Spoonbill valahogy az egyediségre törekszik. A legjobb száma is elszállós, de alapvetően nem rossz.



Az esetlegesen felmerülő zenei ajánlatokat várom a kommentekbe.

Weddings

Idén alighanem mindenkinek kijutott az eskövőkből és ez alól én se vagyok kivétel. 2012 akár az egybekelések éve is lehetne. Ez nem is olyan rossz gondolat: 2012-t ezennel a házasságok évének titulálom. Ez tűnhet szubjektívnek, mondván az ismerőseim pont ebbe a korba értek, de meglepő módon a házasodók kora elég nagy szórást mutat.

Az otthoni esküvő-program tényleg sűrűnek igérkezett, ami nem egyszer rádöbbentett, hogy milyen széles is az Atlanti-óceán. Még a nashvillei hó se olvadt el, de már 'priorizálnom' kellett az esküvőket. Természetesen Antoinette és bátyám nyári egybekelése került a lista legelejére - ezzel kijelölve a nyári hazautazásom időpontját és háttérbe szorítva a többi otthoni lagzit. Ez utóbbi kezdődött Péley Daniéval, majd... ezt lásd alább. Mellékszálakon szintén sokan beálltak a sorba: Henger Dóri, és a volt osztálytársak közül Vati Gergő, valamint ha jól hallottam Zana is.

Ezzel egyidőben az államokban is kitört a házasodási láz, úgyhogy itt is szelektálni kellett. Itt elsősorban Andrásé kapott preferenciát, így tavasszal Danielét, majd Kevinét mondtam vissza. Ezeket is sajnálom, Texasra már régóta kíváncsi vagyok.

Szerencsére azért akadt olyan rendezvény is, amin valamilyen formában sikerült megjelennem. Következzék ezekről egy rövid áttekintés földrajzi helyek szerint csoportosítva.

Balatonudvari, MO

Az idei szezont számomra Antoinette és bátyám esküvője nyitotta a Balatonparton, még júniusban. A polgári rész a ház hátsó kertjében, a templomi pedig a tihanyi apátságban került megrendezésre. Ellentétben a távszervezéssel kapcsolatos minimális szkepticizmusommal, az egész esemény jól sikerült, beleértve a lakodalmat is. No meg nyilván ez a lakodalom volt számomra a legmegindítóbb, hiszen a bátyáméról volt szó, én voltam a tanu, 2008 óta először láttam a családot nyáron és Zsuzsi is velem volt.

Az ember azt gondolná, hogy a 21. századra a filmelőhívás már-már gyorsabban megy, de a hivatalos esküvői képek még mindig nem jutottak el hozzám. Persze az is lehet, hogy én kevertem el valahová, vagy csak beestek a digitális asztalom mögé. Mindenesetre íme egy kép az ifjú párról az esküvő után:

A család az esküvő után

Pueblo, CO

Az idei év számomra nem az új helyek felfedezéséről szól. Kolorádó államban is jártam már vagy háromszor. Ez persze nem akkora gond, lévén hogy ez az egyik kedvenc államom. Sőt, kifejezetten jó ez, ha az embernek marad ideje az esküvő előtt és után egy kis nézelődésre.

Mászóka előtte: The Garden of The Gods

Az esküvő Puebloban volt, egy több mint csendes kis városban Kolorádó déli részén. Íme az ifjú pár, Jenny és András:

OK, ez csak Jenny

Jenny és András nyitótánca

Végül még egy kis mászás az Eldorádó kanyonban. Az útvonal érdekessége, hogy két évvel korábban úgyanúgy a harmadik szakaszig jutottunk a Ruperen.

Hősünk kepeszt a Ruper pihenő szakaszán az Eldorado kanyonban

Budapest, MO

Mintha mostanság a villámesküvőnek divatja lenne. Zoliék alig nyáron jelentették be, hogy összeházasodnak és már "túl is estek rajta". Sőt, Zolinak ma még születésnapja is volt, de ez alighanem kevésbé releváns. Mindenesetre ezt igen fájó volt kihagyni, még ha félig-meddig sikerült is ott lennem: 

Jucus és Zoli esküvője Nashvilleből nézve

A tömegben elvegyülve

Koccintani viszont még így is poén volt a jelenlévőkkel. Remélem az ottani laptop is csak annyira ragadt utána, mint az enyém.

Nashville, TN

Végezetül egy kis ízelítő a következő rész tartalmából: a doktor úr is megházasodik. Igen, azthiszem Tihamérra már tényleg ráfért, hogy megházasodjon. Aki a képet félreérti az olvassa el újra a képaláírást.

Professzor Levendovszky, neje (Swati) és a szerző

The Longest Way To The Climbing Gym

Mintegy két hónapja történt, hogy beköszöntött a nap, melynek délutánján Laci 3x. születésnapját terveztük ünnepelni egy grillparti keretében. Előkészületként már korán reggel elindultunk otthonról (A) a mászóterembe (D), ami ideális esetben 6-7 mérföldre, avagy mintegy 10 percre van tőlünk. Az aznapi út valahol szuboptimálisra sikeredett, ugyanis indulás után másfél órával azt vettük észre, hogy már 100 mérföldre vagyunk a Climb Nashvilletől (B).

Ezzel az észrevétellel nem volt még sok gond, hiszen eleinte Foster Fallshoz indultunk. Sokkal kevésbé volt vidító másfél órányi baktatás után az autópályán észrevenni, hogy kigyullad az aranyos kis sárga 'check engine' lámpa. Bár soha nem szimpatizáltam a felvillanásával, valahol mégis tetszik a Honda 'check engine' felirata: annyira központi helyen van a műszerfalon, hogy nem lehet nem észrevenni. Persze az egész műszerfal egy jól átgondolt, letisztult dizájn (van már ilyen magyar szó?), így egy hirtelen szemmozdulattal azt is felfedeztem, hogy a hűtővíz hőmérője már a visszapillantótükrömet verdesi. Kisoroltam a szélső sávba, majd egy határozott lassítást követően kinéztem a motorháztető alól felszálló párafelhő mögül és óvatosan leparkoltam a leállósávban (B).

View Larger Map

Egy gyors helyszíni diagnosztika és telefonos segítség után arra jutottunk, hogy az autópálya füves részén érdemes állni, mert az itteni kamionok nem viccelnek. Vagy épp igen, csak én azt nem tudom értékelni. Mindenesetre a meghibásodás okát a hűtőrács elrepedésében állapítottuk meg, pontosabban abból egy darab kiszakadásában. Még egyet telefonáltam és kiderítettem, hogy a még épp le nem járt AAA autóklubtagságommal ingyenesen vontatnak.

Egészen 5 mérföldet. Utána pedig $5/mérföldet számolnak fel. Gyors összeadás, kivonás - de főleg szorzás - és kiderül, hogy mégsem szándékozom hazavontattatni az autót. Ehelyett tanakodtunk még 2 percet és átnéztük mi van még a kezünk ügyébe. Ez alatt a két perc alatt olyan érzésem támadt, mintha ismét a DOTT-tal játszanék, mert mindegy két szendvics, egy gallon ásványvíz, egy pár mászócipő és egy elsősegélycsomag akadt a kezem ügyébe. A tátongó 1x4 mm lyukat végül ideiglenesen lefedtük a leukoplasttal, az hűtőrendszert pedig megitattuk a nálunk lévő összes ásványvízzel.

 

Ásványvíz, avagy ezúttal hűtővíz

Ezek után az autót egy határozott mozdulattal szélirányba állítottuk és eldöcögtünk az első benzinkútig (C).

View Larger Map

Benzinkút az I-25 autópályán

Ez a kút teljesen átlagos déli kútnak mondható: az I-25 egyik lehajtójára települt, két másik társával együtt. Négy kútja volt és egy hozzá tartozó kis bolt - aminek a hátsó kertjében épp szemetet égettek. A boltban a fagyitól kezdve a felespohárig mindent lehetett kapni, egyedül talán a desztillált víz hiányzott. Sebaj, fogtuk a fagyit, valamint három gallon vizet, egy szigetelőszalagot és egy adag speciális folyadékot, majd fizettük és gyorsjavítottunk a parkolóba. Az utóbbi folyadék épp a kisebb repedéseket volt hivatott eltömíteni a hűtőrácsban. Esélyt nem láttunk rá, hogy a mi tátongó lyukunkat befogja, de azért beleöntöttük, majd nem sokkal rá leöblítettük egy gallon ásványvízzel. A lyukat a biztonság kedvéért szigetelőszalaggal fedtük le, a pillanatragasztóhoz pedig egyelőre nem nyúltunk. Hmm... pillanatragasztót is vettem?

A fagyit már útközben fejeztem be, ugyanis egy laza 65 mph-s tempót diktálva simán lecsorogtunk Nashvilleig anélkül, hogy a víz egyszer is felforrt volna. Persze a mászóterem előtt az autó még elnyelt  egy újabb gallon vizet, de ez a 3-4 óra tömény és intenzív mászás után már annyira nem is volt zavaró. Az aznapi mászás bár a teremben történ, így visszagondolva durva volt, mert vagy két-három napra több mint kellemesen lefárasztott.

Visszatérve az autóra, az autóm ismét megérdemel egy pirospontot. Már lassan nagykorú lesz, de még így kamaszként se hagyott cserben pofátlanul egyszer sem. Az, hogy a hűtőfolyadék eleinte hová spriccelt, az alábbi képeken fehérrel van megjelölve.

A hűtőrácsról még annyit tudtam meg, hogy megragasztani nehéz, az meg egyáltalán nem hiányzott, hogy valahol ismét elrepedjen. Úgyhogy némi keresgélés után rendeltem egyet Amazon-ról és még az otthoni túrám előtt "gyorsan" kicseréltem. Hehe, persze a hűtőn a váltó olaja is át volt vezetve és az elülső ventilátorokat is ki kellett szerelni, hogy hozzáférjek mindenhez rendesen, de azért megoldottuk.